Gyermeknevelésről ismét...

A gyermekbűnözés legújabb megdöbbentő gyöngyszeme a szegedi eset.Kissé irónikus cinikus megközelítés, ámde a már röhejes szemlélet, amivel kezeljük az ügyet, kihozza belőlem.Számtalan vísszajelzés, kérés, bírálat hangzott már el, az egész ország társadalma felől, arról a rossz gyakorlatról, amivel minden erővel igyekszünk kibújni a gyerekeink nevelését illetően. Tudniillik az oktatás nem egésszen egyenlő a neveléssel. Sőt! Tetteikben hihetetlen torzulásokat tud előidézni a gyerekek társadalmában, ha jogaik / erősen túl liberalizált / szinte be sulykolása mellett, nem foganatosítjuk párhuzamosan kötelességeiket is. Kihangsúlyozva, hogy jogaikkal akkor élhetnek törvényesen jogosan, ha lefedik azt a kötelességeik maradéktalan betartásával. Bármely vonatkozó aspektusból vizsgálva. Pedagógus meg félemlítve, a szülő dettó. A gyerek pedig tobzódik jogainak kificamodott értelmezésével telítetten. Az erőszakos cselekmények eszkalálódását, nyomatékosan kidomborítva igenis a nevelés abszolútisztikus hiánya okozza. Kiindulópont a család, vagyis az elő szocializáltság léte vagy nem léte. Drámaivá teszi újabban a H.H.H.-ss-nak titulált gyerekek esetében, hogy egyes rétegeknél a már szinte természetesen beidegződött negatívumokat, szülői támogatottsággal féltve igyekeznek óvni, védeni a későbbiekben is, minden pozitív neveléssel szemben. A külömböző atrocitásoknak ez az egyik alapját képezi, nem ritkán a brutalitás szintjéig. Meg kell jegyezni, hogy bizonyos tradiciók mentén, az akaratlanság azaz a vétlenség vélelme felmerülhet. Azomban nem elfogadható semmiképpen sem. Teljesen letaglóz a roppant kíváncsiság, hogy mit szólna hozzá, azaz mekkorára tágulna a pupillája, a sok szürke állománytól duzzadó kiművelt főnek, ha ő állna ott, s a 8-10 éves gyerek, napi rendszerességgel felszólítaná, hogy létesítsen vákumot egy bizonyos testrészében, vagy egyetlen szabatos magyar szóval taglalná a tanárnő szekszuális szokásait Nos az abszolút meg alázottságával küszködő, s a pszichésen átfazonírozott lelkével kénytelen lenne folytatni az órát. Nyilván eröszakra utaló fenyítés szóban sem jöhet, ami hellyes. Azomban két lehetősége van, beír az ellenörzőbe vagy kiküldi az óráról a gyereket. No ez már számára igen veszélyes is lehet. A gyerek máris szalad haza s a kedves szülőket értesítvén / némi jól kreállt füllentésekkel tarkítottan / kik erre rögvest minden kérdés és mérlegelés nélkül ott teremnek, s leverik / természetesen a többi gyerek szeme előtt / a tanárt, mint hentes a döglegyet. Az ember azt hinné, ezek viccek, no diszkréten megsúgom nem az. A vicc kategóriáját az meríti ki, ha bárki is azt gondolja, hogy az ominózus gyereket, vagy a drága szüleit különösebben érdekelni fogja, a tanár 3 diplomája, vagy hogy mennyi plussz bónuszt kap esetleg. Amit én egyébként is speciel úgy szoktam aposztrofálni, hogy tűrő pénz. Hiszen azért kapja netán, hogy holmi sipíkolás nélkül, lazán vegye tudomásul a továbbiakban ugyanúgy jelentkező megaláztatást. Viszont az már határozottan az emberi naivitás köbre emelésének klasszikus példája, hogy tudniillik az enyhén antiszociális, deviáns gyerek, alapvető mentalitásán, ugyan de nagy változást fog eredményezni. Semmit!! Tehát egyértelműen leszögezhetjük, hogy egésszen más alternatívákat kell feltárni, felmutatni, hogy végre markánsan meg jeleníthető legyen, a nevelhetőség ténye. Tekintélyelvűség, arányos sznkcionálhatóság, s nem utolsósorban a szülői felelősség szigorítása lenne a kulcs. Kérem ejtsünk néhány szót arról, hogy az egyszerű honpolgár számára, vagy a gyerekeknek, mit is üzen, a per szegedi esettel kapcsolódóan / tömeges jelenség / az intézkedési lehetőségekben rejlő jog alkalmazás. A kárvalottaknak üljünk át a székébe, s onnan nézve meg állapíthatjuk, hogy történhet 14-éves kor alatt bármi, a bűnüldöző szervek kénytelenek széttárni a karjukat, s mossák kezeiket. A gyerekeknek pedig tehetek akár mit is, nem vagyok büntethető úgy sem. Hurrá! Ügyet lezárjuk, s ölbe tett kézzel várjuk a legújabb bűncselekményt. Mit ne mondjak az ombudsmann Úr első reakciója, hogy azonnal a pedagóguson akrja, elverni a port. Ez ahhoz a vicchez hasonlít: kérdezi az egyik fazon a másikat, mit keresel? A gombomat. Na de itt vesztetted el? Nem, de itt van világos. Hiszen tegye a szivére a kezét, ha ön vagy a pedagógus, természetesnek tartotta volna, hogy ilyen korú gyerekeknél, még erre is tekintettel kellene lenni. Sovány vigasz mindazon szülőnek, kinek gyereke valamilyen neveletlenségre vissza vezethető, erőszakos problémával kell szembe néznie. Nos egyesek szemében rebellis förmedvénynek titulálltan, megsúgom diszkréten, hat élő gyerek apjaként írom megállapításaimat. Az átkosban három, s most is három. Képzeljék el, hogy kellő tekintéllyel, hellyes példamutatással, megfelelő nevelő eszközökkel, brutalitás mentesen, de arányos szankcionálással neveltem, nevelem őket ma is. Ami a szeretetet illeti, ez nem lehet kérdés. Tudniillik normális, stabil, erkölcsös családban, a szeretet mint legfőbb tényező gyerekeink felé, nézetem szerint a gyerekeknek mindenkor alanyi jogon járó alapvető jussuk. Ellenben aki azt említi, egyedüli probléma megoldó prioritásként, hogy elég ez az egy tényező, az téved vagy nem mond igazat. Ez kimeríti az önámítás fogálmát. Nagyon mély szegénységben élünk mostanság mi is, de bizton merem kijelenteni, hogy ez a kellemetlen állapot, soha nem volt előttem kritériuma, gyerekeim erkölcsös, a társadalom hasznos tagjává nevelésének. Remélem majd akkor is, kellő önkritikával el fogjuk viselni, mindazon, ma elpuskázott álltalunk demoralizált felnőtté váló generációk, esetleges nem éppen humanoid tetteit, magaviseletét. A folyamat már látensen jól kőrvonalazódik. Sajnos! Ui: ha tehetik társítsák az ugyanezen bloggeren, 2008 októberi bejegyzésemmel.