Laikus elmélkedés, alulnézetből...

Kis magyar nem túl magas IQ-val rendelkező, politikához mit sem értő, plebejjus megállapításai, a frekventált pártok ellenzék / ellenség / egymáshoz való víszonyainak leképezése. Talán humorosnak, netán cinikusnak tűnik, de, hogy valódi az tuti. Hiszen a vak is látja, hogy valahogy így van ez. MDF: talán az egyetlen, aki szemben is, meg nem is, igyekszik a felszínen maradás mellett, relatíve konstruktívan megvilágítani, hol mikor miben lát problémát. Azért álltalában módjával szembe megy minddel. SZDSZ: szemben a fidesszel, jobbikkal. MSZP: szemben a fidesszel,jobbikkal, hellyel közzel lágyabban a többivel is. Jobbik: szemben a fidesszel,MSZP-vel,SZDSZ-el. Fidesz: idézőjelben téve a leg konzekvensebb, szembe mindegyikkel. Hurrá! Nos ezekután jön a jó magyar mentalitás, kihez húz a legjobban, na kihez? Ahhoz aki igyekszik a leg vehemensebben szétrugni a seggét mindenkinek. A legnagyobb skandallumot tudja generálni, aki számtalanszor trágár politikushoz nem méltó magatartással tud, beletenyerelni az amúgy is heterogén enyhén képlékeny társadalom lelki világába. Akinek minden és mindenki csak ilyen-olyan lehet, s ezt gyökösen védelmezi evidenciának tartva. Akinek csak és kizárólag abban merül ki az össz. tevékenysége, hogy hátradőlve mutogasson, s mindenbe belecsempéssze a maga kis un strucc tojását. Józan paraszti ésszel átláthatóan, mit is tesz effektíve, ami a nemzet érdekei mentén exakt, konkrét, érdemben valorizálható tett lenne. Zsigeri bírálkodás, mérlegelés nélkül. Hajrá magyarok! Van egy régi közmondás jellegű szlogen: addig mondta egy ember százról, hogy buta, amég rá nem jöttek, hogy az az egy volt a buta igazán. Nyilván ez esetben aki egy lapra tett, az igen nagyot bukott. Magas lóról hatékony a minden irányba való kardlapozás, ellenben ha csak egyszer is akaratlanul, ami a leg profibb harcosnál sem kizárt, belevág az őt hordozó ló véknyába, azonnal a földön találja magát, s örülhet ha túléli. A társadalom kristálytisztán reagálja le mindezt, a maga enyhén anarchikussá formált módján. Ebből alakult ki a kőrmérkőzés mindenki, mindenki ellen, mondván mi majd jólétben vájkálásunk közben, harsogjuk üsd ki, mint annó pubertás korunkban. Ez az egész, durva hasonlattal, kezd olyan lenni, mint a régi római aréna, ahol a patríciusok s a szabad polgárok eszem iszomja mellett, a nép belekényszerített rétege harcol egymás ellen. Természetesen a pozitúra más korban, más elemekkel felruházva, de valahol hasonló jelenségként elevenedik meg. Obligomon kívül megemlíteném, hogy pl.-ul a nyugdíjj átalakítás tárgyalását, volt aki kutyakémédiának titulálta. Nos remélem ő is lesz egyszer nyugdíjjas. Azt szokták mondani: legjobb öröm a káröröm, távol álljon tőlem eme rosszindulat, de amivé most alakítják a felnövő generációt, abból nemcsak az fog kijönni majd, hogy kutyakomédia, hanem a költői kérdés, lesz e nyugdíjjad egyáltalán? Említette volt az egyik fideszes közjogi méltóságos asszony, hogy olyan késő kaptuk meg a kormány elképzeléseinek leiratát, hogy ehhez a tárgykőrhöz így hozzá sem tudunk szólni. Ja, hogy akkora dilettantizmussal, javaslattételi nulla kreativitással vagyunk ellátva, miszerint holmi előterjesztés nélkül mukkani sem tudunk. Hurrá! Nem lehetek olyan ördögtől való, hogy a beszólást / kutyakomédia / a nyugdíjjas társadalom egyfajta degradálásának, esetleg le se sajnálásának tekintsem. Persze a huncut politika azért azt sugallja, hogy egyes önös érdekek, jól cizelláltan való be adagolásával, a politikai osztály mégis konszenzusra jut, s csak csak együtt issza meg, a maga kis viszkijét, koccintva a társadalom------már ki is ment a fejnek becézett, politikusi analfabéta honi szuperpondró gumómból. Látensen igazzá van téve a két régi római mondás: " oszd meg és uralkodj rajta " ez már rutinból megy flottul, " cirkuszt és kenyeret a népnek ", nos ebből a cirkusz professzionáltan működik. No de a kenyér! Ne tessenek félre érteni, nem közpénzből akarunk élni, vagy azt herdálni, arra ott vannak Önök. Csupán az élni és élni hagyni jelszóról beszélek, ami ma abban merül ki, hogy kiváló példamutatással illusztrálják a vidám élet titkát ott fenn, habár álltalunk választotan, a te mi pénzünkből, legalább az emberi méltóság megőrzése érdekében próbáljanak hatékonyabban a lehetőségek megteremtésével segítségül lenni. Hát egy kicsit indiszkrét leszek magammal szembe, s bevallom töredelmesen, hogy én is aláírás gyűjtésbe akartam kezdeni. A motívációk: tartsuk meg mindörökké a pol. elit, gazd. elit összefonódását, az ebből vízuálható korrupt pártkasszákat, kanpánypénzeket, klientúrikus javadalmazásokat, mi több csináljunk ginisz rekordot a mindenféle ilyen-olyan állás halmozásból stb. Tekintve, hogy mindezek fenti privilégiumok, melyekből dühöngve tör elő a társadalom felé tett, szolidaritási gesztus, vagy mégse? No már mindegy, de hátha evvel csontigolhatok. Na de aztán rájöttem, nem valószínű, hogy összejönne a kellő aláírás, valamint az egyetlen még meglevő, s számomra igencsak értékes vagyonomat áldoznám érte, a tisztes emberi szolidáris jellememet. Kínos megvallom, röstellem, de az asszony predesztinált annyira, a fent említett rebellióra. Szegénynek az villant be, hátha így bejutnék a klientúrájukba, nos csak úgy a szélére egy hangyányit, s netán kiküszöbölhető lenne a már lassan ránk rogyó 110 éves nádtetős vályog viskó problémája. Mert abból a kemény, konvertibilis vallutából, 27eft/hó/fő-ből, a jó Istennek se sikerül. Ámde én határozott öntudattal, meg értettem vele, inkább így mint az érdemtelenül szerzett, kacsalábon forgó palota. Mindenesetre mióta megegyeztünk, az asszonnyal, azóta Isten tanításaiból kettőt susogunk felváltva, mondja ő: ugyan már a pénz nem boldogít, válaszom: nem a kurva életbe! Mondom én, mikor a förmedvényeimet írom: nem csak kenyérrel él az ember, erre ő: nem a kurva éltbe! A korona az egészre, megszólal három siheder gyerek, apa mi a vacsora? Óvatosan próbáltam rávenni őket, a leg külömbözőbb érvekkel, az éhségsztrájkra, nem jött be! Természetesen közöltem velük, miheztartás végett, hogy az eljövend idők miatti, előgyakorlá szellemében, rutinírozni akartam csupán.