Másképpen szocializált!

Kérem engedjék meg, hogy a címben rejlő eme 21. századi mondjuk újkori nyelvújításnak is titulálható kifejezést, megvilágítsam egy apró történettel.Tudniillik olyan sejtelmesen, titokzatosan hangzik: "másképpen szocializált". Az idős földimmel jövünk haza a kis eldugott zsák falunkba, egy relatíve közeli városból, orvosnál rendelőintézeti látogatás céljából járván. Úgy sikeredett, hogy egy bizonyos idő intervallumban végeztünk, azaz amikor a tizenéves generáció jönni szokott haza az iskolákból. Bevezetésképpen be kell mutatnom egy érdekes ujkori klasszikus harci eszközt. Speciel én úgy nevezem, háti váll izmokkal kezelhető nundzsakó.Viselői gondosan pakolják el ilyenkor a tartalmát, ügyelve rá, hogy a keményebb fedelű könyvek kerüljenek kívülre, illetve a fő ütőerőt képező tolltartó. A buszban való fellépéskor hihetetlen virtuozitással, zsonglőri szintű ügyességgel tudják kezelni, nyilván nem csak a felnőtt társadalommal szemben, hanem egymás erő pozicionáltságukat is demonstráland. Cirka úgy kell elképzelni, mint egy a hústermelésre alkalmazott jószágsereglet gyűjtőneve. /csürhe/ Na már most mi, a két öreg ezt a jelenséget rutinosan ismerve, tisztes távolságból meg szoktuk várni, amég e másképpen szocializált társulat feldúrja magát a járműre. Természetesen mire mi is fellépünk, minden ülőhelyen egy-egy fülükben a jellegzetes füldugóval /MP-3, mobil/ ellátott tizenéves ül. De lám-lám azért úgy látszik, két idős hőlgynek mégis sikerült, időben felcsempészni magát. A busz indul, mi lógunk a szeren, vagyis a kapaszkodón. Közben vígasztalva álltatjuk egymást mint örök ifjak, nekünk bírni kell, akármilyen ócska is már, lábunknak becézett , sejtjeiben pusztuló hordozó eszközünk. Ekkor csap le a kialakuló kommunikációs vihar, első gyenge villáma. Az egyik ülő idős hölgy, ovatosan enyhe naivitással, beszól sihederjeink felé: gyerekek nem adnátok át két helyet az idős bácsiknak? Ebben a pillanatban mi már éreztük, hogy itt valami úgy indul be majd, mint a cunami. A hátsó traktusból azonnal felhördült egy kamaszodó állapotokat sejttető ifjonc hangja, minden idők szépirodalmi nyelvezetét űberelve. Na ide figyelj te vén satrafa, /a beszóló hölgynek adresszálva/ örülj, hogy azt a ráncos, kövéredő, szikkadt seggedet, legalább te ülve tarthatod, nem ha még, ennek a két vén trottynak lobbizzál. Erre a kis tini csajkák, érces kuncogása tett koronát. Nektek pedig ódon valaha volt csődör csatalovak, okulás képpen: tanuljátok meg, hogy mi vagyunk a globál kapitalizmus, neoliberális nevelésű, innovációs folyamatokból származó, első széria gyártású ember egydei. Mindazonálltal közöljük veletek, mi a francot széderegtek ilyenkor? Ja orvosnál voltatok, ezt mi is vakerhatnánk. Az ilyenek miatt élnek olyan jól az orvosok, illetve mennek tönkre egyes kis vállalkozások. S emiatt éheznek a sírásók, arról nem beszélve, hogy a klérus is minuszokat könyvelhet el. Tudniillik a temető üres, ti meg itt vidámkodtok, belekötve fáradt utód generációtokba. Száraz szikkadt agyatok helyén, aminek ha beleverünk a fejetekbe, zörgését még ti is meghallanátok. Erre kórúsban közöltük, köszönjük beérjük az elméleti részével, politechnikát nem igényelünk. Egy kis matematikai oktatás sem árt. Tehát te öreg 63-éves vagy még, így 10%-ot fizetsz a jegyért, te pedig 70, vagyis te már ingyen utazol a társadalom szégyenére. Mi legalább 40%-al többet fizetünk. Mégis kinek van ezen az alapon, több joga ülve kultúráltan utazni. Arról nem is beszélve, hogy a respekt szikrája sem látszik rajtatok, láthatjátok még szemüveg nélkül is, hogy a szegény numeráktól fáradt Böbe meg Maca, már így is itt utaznak az ölünkbe, helyhiány miatt. Utaznának csak a ti térdeteken, mikor még állni sem tudtok tisztességesen. Semmilyen értelembe véve. Erre már ismét megszólal az idős hölgy: na de gyerekek, erre tanítanak a szüleitek? Kuss dörren a válasz, nyanya ha még egyszer kinyitod azt a cserepes, ráncos pofádat, kipréselünk a keskeny bukó ablakon. Lassan közeledtünk az első céllálomás felé, s a tinédzserek kommunikációs kreativitásának, fényesen szikrázó elemeként, még hallani véltük a következőt: egyébként most nem ártana, ha valamellyőtök úgy párhuzamossá válna, ott mindjárt az ajtóban, a padlóval jó szorosan. Akkor lelépéskor volna kihez cipőt törölnünk, s anyánk otthon nem veszekedne, a poros lábbeli miatt. No de ettől azért eltekintünk, kizárólag humanitárius okból. Ezek után a buszról lelépve, természetesen a bevált stratégiánknak megfelelően utoljára, no csak egyéni egészségvédelmi okokból ismét. Lerogyva a megállóban egy padra, közösen megállapítottuk, hogy milyen csodálatos az isteni gondviselés. Azonnal szikrát csiholt a már elmeszesedett, maradék, fűrészpor konzisztenciájú szürke állományunkba, hogy a másképpen szocializált szavaknak mi is az effektív értelmezhetősége. Tetszenek tudni et nem egyéb, mint az annó használatos "antiszociális" szavunk, legújabbkori, nyelvújított szinonímája, finomított diplomatív formába öntve. Jó öreg földim meg is jegyezte, látod már mégsem halok meg hüjén, mennyivel szinesebb, gazdagabb a mai szókincs. Rákérdeztem, mit mosolyogsz mindezen? Hát csak azt öregem, hogy mennyivel egyszerűbb lesz nekik, mármint a kedves mai tiniknek, mikor ők 60-on felül lesznek. No miért? Mert őket már az akkori leg-leg újabb kori neveltetésükből adódóan, minden vita, veszekedés nélkül, lazán szó nélkül kivágják az ablakon. Na hallod ez határozottan előre mutató perspektíva!