Megint karácsony hát emlékezem....

Lelkem mélyéről mint gejzír törnek fel az emlékek így ünnepek előtt. Eszembe jutnak az oly magasztos régi szép, szeretettel átitatott boldog gyerekkorom karácsonyai. Kései gyerek voltam egykeként. Az 50-es évek elején az adott lehetőségekkel, valamint az akkori politikai klíma közepette, jó apám megőrizve kisipari tevékenységét / szakmai tudás, tőkeerő / meglehetősen tehetősnek számított. Édesanyám már 6 hónapos koromban elhagyott, így nevelőanyámmal éltünk hármasban. Nevelőanyám hitgyakorló vallásos asszony volt, apám kevésbbé ellenben a csodálatos nagy szívével mindíg bizonyította emberségét, másokon való segítőkészségét. A még akkoriban csendes kisváros ahol éltünk, nagy tisztelettel övezte körül családunkat, a kölcsönösség viszonosságával fémjelzetten. Zárkózott állandóan önképző típusú gyerek voltam, amihez az otthon melege, s apám széles spektrumban biztosított feltételei / könyvek, zene, mozi, szinház, nyelvtanulás stb. / roppant jó táptalajnak bizonyult. Jöttek az 56-os történések, pörögtek az események amit apám régi szoc. dem. beállítottsága, nagyon nehezen viselt. / rekvirálás, beszolgáltatás, kitelepítés / Ami már ezt követően kissé oldódott. Soha nem felejtem el, hiszen ő akkor már 64-éves volt, mikor valamivel bosszantottam mint afféle csintalan gyerek, mindíg azt mondta: majd meg tudod fiam, ha már nem leszek. Szívbetegsége aminek gyógyítása annó még eléggé gyerekcipőbe járt, 57 májusában elvitte őt. Nyilván az 56-os események erre rátettek egy lapáttal. Bizony igaza volt megtudtam. A nevelőanyámból azonnal kidőlt a mostoha énje, s attól kezdve / 10-évesen / mintha teljesen magamra maradtam volna. Ma már ezeket az emlékeket lassan elmossa az idő, de innentől volt is meg nem is karácsonyom. Apával távozott a szeretet, biztonság, az erős háttér pedig leomlott. Az a csodálatos közel 10 év, adott viszont annyit, hogy megőrizzem emberi tartásomat, s soha nem feladva önmagamat, harcoljak létemért a sok-sok belső keserűséget legyőzve, amiből a kitaszítottság, megalázottság érzése volt a leg nehezebben elviselhető. Felnőtt korban ez tett olyanná, hogy mindíg bizonyítani akartam, illetve még a családom rovására is, / utólagos belátással / munkamániássá váltam. A pénz bűvölete soha nem motívált, igyekeztem maradni szerény hasznos alkotó honpolgárnak. Persze arról rossz álmaim se voltak, hogy ma kicsit már öregecskén, olyan mély szegénységben fogok élni, ami felül múlja minden képzeletemet. Tanúlságképpen soha ne légy olyan naív, hogy hidd a becsületes, tisztességes, alkotó, jogkövető magatartás feltétlen prioritását. Nem nyerő, legfeljebb jellemes. Manapság pl.-ul ezeket a szinte közhelynek minősülő látszólagos pozitív tetteket hangoztatni, azonnal pszichiáterhez utaltatik az illető. A leg fájdalmasabb most, hogy a karácsonyi szegénységet adoptálják akaratlanul gyerekeink is. De sok család visszasírja, ha kimondani nem is meri vagy akarja, ilyenkor a múlt gazdasági relatíve stabil létét.

Tanárverés megint, s megint....

A már sokadik legutóbbi eset, minden jó érzésű embernél / van még? / azonnal kilövi az etikus erkölcs biztosíték patronját. Amire célzok konkrétan, a média tálalásában mivel nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket nem szenvedett a pedagógus, kvázi röviden akkor ez nem ügy. / miért? / Fordítsuk le másképpen. Mintegy azt üzenem az erőszakos cselekedetekkel amúgy is teletűzdelt réteg felé, veletek már maholnap mindent lehet. Sőt tenyérdörzsölgetve könyvelem el, na most megkaptad amiért a gyerekemből netán hasznos tagot próbálsz nevelni / eszközök nélkül / a társadalom számára. Egy-két apróság. Ugye statisztikai tény, hogy kb. 5-ezer gyerek szinte funkcionális analfabéta marad. Felülről ezért notorikusan zengik, tehetségtelen pedagógusok. Alulról pedig: mi az, hogy egyest adott neki, mi az, hogy 8-óra helyett 9-órára jár be a gyerek, hogy meri még pisszenéssel is megsérteni, esetleg felelőségre vonni, az én angyali szupermann gyerekemet. Igazán megérthetné a kedves tanár úr, hogy ebből a gyerekből csakis így lehet, a jövő tudásalapú társadalmának eminens, fegyelmezett krémje. Cinikus illetve röhejes! Persze tekintve, hogy a család és gyermekjogvédelmi hivatalnokok felvetik azonnal, azt a hallatlan pimasz kérdéshalmazt, tanul a gyerek, nem késik el reggelente esetleg sűrűn, egyáltalán jár rendszeresen iskolába, nem viselkedik deviánsan senkivel? Kikérem magamnak, még ilyet! Jó elismerem nem egy észkombájn a gyerek, elő szocializáltsága enyhén hézagos, de mindez nem indokolja a pedagógus mindennemű nevelés címszó alá rejtett, pimaszkodását. Tekintve, hogy a tisztelt hölgyek urak csak mellébeszélnek, így hát kénytelen vagyok az agresszív öntörvényűség eszközeihez folyamodni. Majd én megmutatom, mit tehet a jövőre nézve, az a pocsék tanár. / sajnos semmit / Tetszik látni milyen jó, hogy jogállamban élünk, hiszen a jővő jogállamiságának, pontosan az én tündéri gyerekem a záloga. Micsoda, hogy nekem mint szülőnek is lennének nevelési kötelezettségeim? Ne tessék nevettetni, akkor minek az óvoda, meg az iskola. Máris itt van a 22-es csapdája. Az az elképesztő tévhit, hogy a túldimenzionált liberális nevelés / neveletlenség / áthidalható, mondjuk főleg az adekvát régiókban, némi anyagi ösztönzéssel, akármelyik szegmensét tekintve is, egyszerűen nonszensz. Nyilván ez nem jelenti azt, hogy a nemzet napszámosai / pedagógusok / oly brilliánsan túl lennének dotálva! Nos ebben tényleg látom, nem látom a jövő generációk öntudattól duzzadó hatalmas perspektíváit. Mielőtt felhördülnének az egyes ebben a témakőrben érintett autentikus személyek, szeretném diszkréten közölni, hogy én a 4. dioptriámmal együtt, szinte rendszeresen és folyamatosan, látensen kézzelfoghatóan találkozom eme tényekkel. Úgy is lehet mondani, ki az erdőben él, az látja a fát is. Kérdem én a tettlegesen elszenvedett sérelmek / néhány tucat pofon, esetleg 20-30 gyerek szeme láttára / mellett, Önök szerint elenyésző tényező, a már lassan gyógyíthatatlan erkölcsi sérelmek sokasága. Mit ne mondjak kiváló üzenetet közvetít a társadalom minden korosztályának. Ebben a fő fogalmak, mint lejáratás, megalázás, tekintélyrombolás, durvább esetben morális megsemmisülés. Az új tudás programjában, lehet nem ártana belefoglalni, az új nevelés / effektív / programját is. Nem vagyok meggyőződve róla, hogy alkossuk-e tovább az új rosszat, vagy mixáljunk közé egy kis tradicionálisan régi jót is. Megint eszembe jut a közmondás, mint gyakorló szülőnek: gibicnek semmi se drága. Csak miért pont a gyerekeink bőrére, no meg a társadalom bosszantására! Ismét a költői kérdés: bármely okból kifolyólag netán, talán tendencia van, a kissé kibicsaklottnak tűnő irány további követésében?

Kérek engedélyt meghúnyázkodni....

Olvasom minden reggel a neten az egyik relatíve kedvelt ujságom cikkeit, nyilván megrendelni, vagy a fedlapos változatot teljesen átnézni úgysem tudnám. Kellően átérzem a Markos úr előadásában oly kitűnően előadott humoreszkjének egyik beszólását: " mert ugye Puskin mondá, minden az Anyegin múlik " Tessenek nyugodtan mosolyogni, ámbár számomra, s nem hiszem, hogy lokális rendhagyó eset lennék, még sokunknak ez nem röhej. Rátérek a lényegre, az egyik remekül megfogalmazott, tényleg a zsurnalizmus minden igényét kielégítetten megírt cikk utolsó mondataiban, megjelenik ama kijelentés: " mindenféle igazmondók ". A beszólás többes számra utal, de úgy éreztem, hogy a vaktában megeresztett ostorcsapás, az én fenekemtől sem volt távolabb, mint két centiméter. Természetesen belátom mint honi szuper pondró, hogy jövök én ahhoz, hogy megkérdőjelezzem, a hozzám olimposzi magasságokban szárnyaló zsurnaliszták, de faktó csak nekem-nekünk lehet igazunk, mindíg és mindenben elvét. Megsúgom nem is akarom kétségbe vonni egy percig sem. Tisztában vagyok vele mit is gondolnak néha rólam, ni mán köhög a bolha pedig nincs is neki tüdeje. Csakhogy ez az emberbolha mint a rendszerváltás folyamatos vesztese, egyfajta speciális megfázás formátumban szenved, amit úgy neveznek ráfázás. Sanda gyanúm nem én vagyok egyedül! Egyébként, hogy is merném azt mondani, hogy mindenféle zsurnaliszták, ez olyan bársonyos arroganciának hallatszik. Nekem annó még volt gyerekszobám. Legfeljebb az a beállítottság ami az egykori Indián őslakosok tőrzsi tanácsainak tagjai közt, nyomaték zárszóként elhangzott: beszéltem uff, no ez kissé idegen tőlem. Szerintem ez nem bűn. Rettenetes stílusú írásaimat, elárulom mégis mi fémjelzi pozitívan. A látens bizonyítható reális valóság talajából indított igazságokat ragadom meg kizárólag. Hiszen magam is benne élek, s a milljő ami körülvesz meglehetősen tág intervallumban, sem mutat mást. Mindez nem panasz, s nem mártíromkodás, viszont határozottan kezd besokallni a társadalom. Egyes rétegek életszínvonalát már csak igen élénk fantáziával lehet színvonalnak aposztrofálni. Megérthető sőt természetes, hogy a politika útvesztőjébe nyilván odahúz mindenkit a beállítottsága, amelyik oldalt preferálja. De egyre bővül a legkülömbözőbb rétegekből azok száma, akik észrevételezik, hogy az adekvát szimpad nagyjaival kitűnően megrendezett darabban, lehetünk bármilyen oldalon is, csak sűllyedünk tovább. Kihez hát a jaj szó! Azért ha belepusztulok is megmaradok saját beállítottságom mellett. / bal / Viszont vallom pl.-ként említve, hogy az ember saját társa, sőt önmaga is főzhet rosszat. S annak konstruktív bírálata, fölöttébb nem egyenlő az útról való letéréssel. Sőt! Erősen hiszek benne, hogy el kell jönni a józan ész karizmatikus győzelmének. Őszintén ajánlom minden olyan biztos háttérrel megáldott, megbecsült honfitársamnak, hogy nézzen szét, nyitott szemmel s füllel ott, ahol a valóság földje táperejétől megfosztottan termi, a szegénység sovány hajtásait, amit aztán a nyomorúság sápadt virágai koronáznak. Tudniillik addig még azt láttatja a pol., gazd. elit, hogy nem kimondottan társadalmi érdekek mentén cselekszik sokkal hatékonyabban, addig mindíg csak a pártkatonai kakasviadalok arénájának tekinthető a nemzet. Csak megemlítem, a mostani jópofizása Orbán úrnak, kilátszik a szőrös öszödi lóláb, nem tudom vakok gyülekezetének néz-e bennünket, mert a szőrös dakota lóláb is igencsak virít. Már régóta!

Mit is akarok mondani?

December 9.-e reggel 07-08 óra között TV.2. Riport Kövér úrral, margójára. Kérdés: miért pont most jutott eszükbe kiélezni /kiskunlacházi eset / a közbiztonság rosszaságát? Nem pontos az idézés, de értelmében azonos. Ha én válaszoltam volna: csak, vagy mert az ember nem igen akkor ad egy nagy atyait a gyereknek, mikor sorozatosan rosszalkodik, hanem besokall és kidőti a liszteszsákot. Statisztika szerint /közli a szerk. úr / 300 gyilkosság/év van jegyezve. Tudta Ön ezt Kövér úr? Nem egésszen, de úgy tudom, hogy az elmúlt évekhez képest konstans értéknek könyvelhető el most is. Na most jön a jó magyar tekeredett agyú plebejjus, háttér gondolkodása. Tessenek mondani 10%-os felderítettség mellett, nagyon irredenta módon közelítve, majdnem úgy hangzott, mintha ez egy elfogadott káló, kvóta lenne. Nem túl bizalomgerjesztő üzenet a társadalom felé. Tudom nyakatekert talán cinikus közelítés, de ez mit sem változtat a tényeken. A tény az tény! Egyebek közt az úgymond média politizálás jelenségének, ékes példáját láthattuk halhattuk. Hiszen magában a kérdésben benne rejlett a pártpreferencia felhangja. / nem ujdonság / Nem véletlen, hogy igen régóta ecsetelgetjük már, el a kezekkel a politikának a médiától, gazdaságtól, művészettől, joggyakorlóktól. Tudom illuzórikus gondolat, ámde így minden pillanatban megkérdőjelezi, a demokrácia, jogállamiság valósághű, igazságos létét. Nyilván közvetetten, ellenben remek negatív hatékonysági mutatókkal. Köztudottan nem vagyok fidesz preferált, / pártonkívüli / Egyébként is Kövér úr mint csupán vízuális értelemben, a fidesz fejreklámja, öszintén mondom soha nem igen volt szimpatikus. Leginkább mentális tényezőktől motíváltan. Ellenben az továbbra is, nyomatékosan leszögezendő, hogy a bűn bármily mértékű az bűn. Tudomásom szerint semmiféle külömbséget nem taglal a B.T.K. arról, ha valaki magyar állampolgár, akkor milyen népcsoporthoz / népfajhoz / felekezethez, avagy nagykorúságot feltételezetten, korra, nemre néző tekintettel lenne figyelembe veend. Ez így is van, volna rendjén! Meg kellene már végre mérsékelni tanúlni, hogy élből bevisszük a különféle felhangokat, a finom jó ellentétek szításaként. Persze valahol az is érthető, ha nem kavarom a lecsót, odavész esetleg a story íze, zamata mondjam bukhéja. Egy kis humor: most készülök ellopni a szomszédom még el nem lopott maradék három tyúkját. Tehát eleve nem leszek büntethető, csak szabálysértő, esetleg csunyán kifejezve, megélhetési bűnöző. Bár a szomszéd szerint mily durván kifejezve, mégis csak lopásról lessz szó. Természetesen előre megkértem, hogy a kutyáit időben lesszives eltüntetni, ő pedig figyelmeztetett, vigyek egy szénagyűjtő villát magammal, mert az ő kezében az lessz. Így faír az arányosság miatt. Csak halkan mondom önöknek, ő még nem tudja, hogy a jelenlegi joggyakorlat mellett, én eszem a tyúkját, azomban mikor megvádol elbőgöm a mindíg odaillő sározó szlogent, s máris ő fizeti a révészt, na meg a vámot is. Itt lent így működik kicsiben, ott fenn namlich nur in grosz. Tehát az arányosság fontosságának fügvényében, kérem majd megbüntetésemet, különös tekintettel kihangsújozva: párton kívüli, nem antiszemita, nem rasszista, nem nacionalista, nem fasiszta, csak egy nyomorult megtévedt magyar honpolgár. Akit eggyik vétkesség sem terhel a felsoroltak közűl, legfeljebb adjunk hozzá egy kis politikumot, a saját dicsőségünkre, esetleg védelmünkre, s gyorsan fröcsköljük be valamelyik odaillő aktualitással. Ezt az alpári infantilis körmérkőzést szokta aztán, katalizálni a tisztelt média. Pl.-ul így: na hát csak van azért benne egy kis ilyen íz, ami azt jelenti lefordítva, hátha összekapnak s rögvest lehet drukkolni. Üsd ki! Dejszen ez kell a magyarnak jobb mint akármelyik drog. Azt, hogy következményeiben estleg, a skandallumok sorozatát indítja el, na bumm mi van akkor. Legfeljebb egy része a társadalomnak bosszankodik, másik része röhög vagy éppen üveges szemmel bámul, de viszont jól szórakozunk. Cirkuszt a népnek! Így egész biztos nem figyel majd rá, hogy közben magabiztosan belelép a tehénlepénybe, amit jó előre gondosan odakészítettünk neki.

Nagyrabecsült Házelnök Asszony!

Közelmúltban felfigyeltem, az interjúra Önnel a Kossúth rádióba. Obligomon kívül hagyva a válsághelyzet problémakörét, meg kell mondanom, hogy az életszinvonal, szociális helyzetből adódó honi gondok / egyre mélyülő / aspektusából nézve, az Ön megnyilvánulása a tekintetben, hogy eúrópai viszonylatban Önöknek van a leggyengébb díjjazásuk, tetszik tudni a kijelentésnek mégha fénylik is az igazsága, nem éppen jó az időzítése, s nem elegáns. Tudniillik hazánk nem éppen alig két számjegyű IQ-val rendelkező, homó pitekantrópuszát, azonnali felhördülésre készteti. S ami azt illeti nincs kizárva, hogy némileg jogosan. Az egyes országok jóléti viszonyainak tükrében volna igazságos alapvetően megítélni, a hatalmi szféra díjjazásának mértékét. Nyilván hangsúlyozni kívánom még egyszer, szó sincs róla, hogy Önnek ne lenne helytálló a véleménye. Az meg legalább tíz parszeknyira álljon tőlem, hogy az irígység szellemében nyilatkozzak. Isten ments! Azért egy két nüansszal visszanyúlnék a közelmúltba. Jött a rendszerváltás, igen, azonnal felröppentettük a szabadság madarát, fennhangon vízionáltuk a jóléti társadalom létrejöttét. Megszületett a humor eszközeivel a keresztkérdés, mit ér a szabadság pénz nélkül? Tudvalevő, hogy odaát már működött a relatív népjólét. Majd jöttek a végtelen jóakaratú pártok, s nyomukban tolongtak a globálkapitalisták, akikben buzogott a honi jóléti társadalom megteremtésének szenvedélyes akarata. / rendszerváltás nyerteseinek 30%-nyi csapata / Svéd adó / Békessy úr / amihez képest fényévnyire levő jövedelem társult, minuszált értelemben. Csak kb. 10-15 %-a az amott levőkhöz képest. Majd be rosáltunk mikor felvillant a nagy magyar kék égen, az únióba való belépés fényes csillaga. No majd most! Jön a mennyei manna. Jött széles mosollyal nyugtáztuk, milyen jó, hogy már nálunk kialakultak az úniós árak, természetesen egyhelyben topogó jövedelmek mellett, s közben a röhögve felfelé kúszó infláció tarkította. Azért az adekvát 30%-nak, hála a magasságosnak sikerült mégjobban meggazdulni. Mikor végre beléptünk, na nem abba, hanem az únióba, élből be is rosáltunk örömünkbe. Azomban az élelmes, jól tőkésített külföldi globál tőke, azonnal felismerve a relatív szűzpiac nyujtotta lehetőségeket, sietve teletűzdelt úniós direktívákkal, ami roppant módon rátett egy lapáttal, az amúgy sem valami stabil gazdaságra. Isten éltesse a pártos aszisztenciát. Különös tekintettel a 98-2002-között beindított sikeres lecsúszási folyamat, jótékony inspiratív hatásaira. A többi már jött mint a lavina. Ezután idézőjelbe téve, egy remek konstrutív ellenzékkel felvértezetten, leküzdöttük magunkat oda ahova. Kvázi 4 mllió már-már mondhatni koldús országának látenciájával, további romlást prognosztizálva, talán mint fényes perspektívát fémjelezzük. Nos felűlről nézve tudom, hogy végtelen rebellis gondolatok ezek, akár rá lehetne sütni a hangulatkeltés, mit ne mondjak lázítás patinás bélyegét, pedig nem egyéb mint egyszerű igazság. Tisztelt házelnök Asszony, a fentiek fényében itt lent olybbá tűnik, hogy enyhén cinikus, arrogáns az Ön megállapítása. / már bocsánat / Kérem említsen valaki egyetlen motívumot, ami alátámasztja, az egyre szélesedő leszegényedő rétegek konfortérzetét. Jó a gyarló ember talán érthetően, a saját hazájában sem lehet próféta. De akkor mégis hol próbálkozzon? Pl.-ul a saját össz. jövedelmünk, magamról mintázva 25eft./hó/fő, ugye nem is olyan nyitott az olló. / nem panasz / Mindazonálltal őszintén mondom tiszteletre méltó az Ön remek politikai karrierje, s higyje el bármit is nyilatkozom, nekem szimpatikus volt mindíg. Azt kívánom Isten adjon mindőnknek többet, jobbat. Higyje el ha nem lenne ily mértékű a szegénység, az ég világon senki nem törődne még a Csányi úr 7-8 milliós havi jövedelmével sem. Drukkolunk is neki, remélve szűken csak kijön belőle! A humor csak kihozza belőlem, nehogy megint elharsogtassuk a néppel a csúnya indulót: királyok, hercegek, grófok és naplopó burzsuák, ami ma úgy hangzana: bankárok, pol.elit. multik és... hú a többit nem, mert lehet igaztalan lennék, engedelmével máris szájon vágtam magamat. Kedves asszonyom sértődés ne essék, de a mostani helyzetben, a jó öreg latin közmondás ugrott be: " ha nem szóltál volna, bölcsebb maradtál volna "

Tisztelt képviselő Asszony!

A cigányság/ roma / társadalomról állandó menűpontként a médiában. Természetesen minden ok nélkül! Tudniillik mindenben egyetértek nemes törekvéseivel, mondjam küzdelmével. Ellemben amég Ön nem tud leülni egy-két őszinte, a kérdésekhez lojálisan, elfogulatlanul hozzáálló roma emberrel egy asztalhoz, s nem fogja átfogóan ismerni a cigányok belső hierarchikus tradicióiból gyökerező mentalitásukat, addig minden elhangzott szó pusztába kiálltott lesz. Nézze roppant szerénytelenségnek tünhet a vélemény formálásom, de ha megengedi én bátran megtehetem. Már említettem, saját életvitelemből fakadnak a tapasztalataim. / 42 év / Nem csak Önnek adressálom, hanem az egész roma kérdésekkel foglalkozó csúcsvezetőknek is. Mind addig még fanatikus egyoldalúsággal fogjuk az integrációs törekvéseinket kezelni, soha nem fog eredményre vezetni. / nyugodtan és látensen vetíthető össz. eúrópai viszonylatra / Egyértelmű kéne, hogy legyen, ha nem ismerem bármely kisebbség mentalitásbeli stratégiáját egyes kérdésekben, úgy evidens, hogy bárminemű pró-kontra viszonylatban, csak szélmalomharccá azaz szócsépléssé válik az erőfeszítés. Túlfűtött ídentitástudatuk, és saját természetes belső számunkra rendhagyó törvényeik legtöbbször be navigálják őket, egy olyan nézőpontba, ami onnan nézve úgy igaz, innen nézve pedig nem. Nyilván ennek közös nevezőjét csakis kétoldalú konszenzussal, de főképpen a sáját társadalmukból kiemelt reállátású egyénekkel lehetne hatékonyan létrehozni. Bármely témakőrt említhetném / oktatás, munka, lakhatás, egészségügy / Ön meg van győződve róla, hogy mintegy jó 65%-nyi lemaradott rétegüknél, saját önnön hozzáállásukban, egy szikrányi negativitás sincs? Tévhitek ezek kedves képviselő Asszony! Csak egy adekváció a sok közűll, megemlíti, hogy a roma nők diszkriminációja! Nem igen látja igazán senki, hogy a szubjektív birtoklási tendenciózusuk, belső kényszerekkel töltik meg /nyilván kifelé nem látensen / női társadalmuk lehetőségeit. Tehát a gátak első akadályként saját építésűek. Ennek lebontásához, saját maguknak kellene népüknél hatékonyan lépni. A leg eklatánsabb pl.-a, mikor a Bódi művész házaspár tündéri /őszintén / hölgytagja, azzal kezdi, bizonyos kérdésekre válasz mondandóját: nálunk a roma törvények alapján, ezt meg azt tehet egy nő. Nehéz feldolgozni ugye, hogy egy szuper művelt roma család életében is, megjelenik az a tény, miszerint a már kitünően integrálódott helyzettel is párosuló, intelligens, disztingváltság melletti, de mégis egyéni tartással állunk szemben. Tetszik tudni ezen tényezők pozitívumai, a többségüket alkotó, leszakadó rétegeiknél, már egésszen másképp csapódnak le. Elképesztő problémákat gerjesztve. Nyugodtan tessenek elkönyvelni, ha nem tesszük sürgősen önkritikussá, kölcsönössé a tolarencia jegyében, politikusi szintű élenjárással törekvéseinket, úgy a következő 500-évben sem fog változni semmi. Nos egyébként én aki per manapság is szinte naponta szembesülök, az egyébként igen sok tehetséget és kreativitást magában rejtő, sajnos néha kicsit önpusztító, cigánysággal, nekem elhiheti, hogy ha így folytatódik mindkét fél részéről, akkor tovább fog mélyülni az árok, s azt kell mondjam beláthatatlan következményekkel járhat. Néha elgondolkodom, az ominózus, autentikus roma vezetők szűklátókörűségén, s felmerül bennem, őket nem érdekli saját népük nyugalma, békéje. Nagyon halkan teszem fel a rosszmájú, vagy laikus kérdést, csak nem tendenciózusan ez a cél netán? Kedves képviselő Asszony, a kisebb gyereknek mindent szabad a családban elvét, továbbra is követve, minden közeledési mutatót abszollúte reciprok értelművé fognak tenni. Nem beszélve a ténylegesen rasszista indíttatású réteg felé, milyen rossz üzenetet küld. A szélsőjobbnak pedig állandó táptalajt fog nyujtani. Nos ha gondolják tessék folytatni a logikus, józan racionális gondolkodás mellőzésével, az öngóllövések egyre eszkalálódó professzionált sorozatát. Sajnos már itt lovagol sok-sok mindennel együtt, a sarkunkban az előszele.